Tanulok imádkozni

okt
26

A hétvégén voltam egy háromnapos csendes (szentignáci) lelkigyakorlaton. Tök unalmasnak képzeltem el a három napos csendet meg imábamélyedést. Nem furcsa, mennyire szürkének tud tűnni az ima? Mégis, igyekeztem az alkalmas időt áron is megvenni (vö: Ef, 5,16 - Károli fordítás), s mindent beleadtam az imába, a tőlem telhető legnagyobb figyelmet, nyitottságot. Első nap nagyon fárasztó volt, a második nap első fele pedig hasonlóan. Nem adtam fel. Kb. olyan volt, mint egy rövid maraton magam ellen. Végül Isten megajándékozott közelségének kegyelmével. A lényeg, hogy ez alkalommal jobban odafigyeltem arra, hogyan imádkozom. A szentignáci imamódoknak sajátossága, hogy csendesek, a bennem lévő megmozdulásokra figyelek. Sokáig féltem ezektől az imamódoktól, úgy éreztem, nagyon súrolják az okkultizmus határát. E lelkigyakorlat alatt azonban megértettem, mi a lényege a csendes imának. Egy jezsuita által imáról írt könyvben olvastam: "Ne féljünk attól, hogy imaéletünkben a képzelet és az érzelem is nagy szerepet játszik. Hogyan közeledik Isten az emberhez, és hogyan társalog vele? A Szentírásban látjuk: képekben, hasonlatokban, parabolákban,víziókban, szimbólumokban, álmokban.Merjünk tehát azon az úton közeledni Istenhez, amelyen Ő jött hozzánk. Úgy társalogjunk Vele, ahogyan Ő kezdte el a társalgást."(Mócsy Imre - Nyitott szívvel, 2. fejezet:Tanuljuk meg az elmélkedő imát) Beleadtam minden képzelőerőmet az imába, s láss "csodát"! Egyre kellemesebb az ima. Még mindig harcokkal jár, de már van egy erős támasza a vágyaimnak. Hála legyen Istennek!