Jézus, az istenember (3)

ápr
7

Jézust elítélik, magára veszi a keresztet és kiviszi a Golgotára, ahol megfeszítik. Szenvedésében mindannyiunk vétkét magán viselte, s általa szerzett nekünk gyógyulást. A kínzások, a szenvedés Jézusban egy zsoltár elimádkozására késztette. Innen is láthatjuk, hogy Krisztus szenvedésében tudatosan jelen volt, s a rossz pillanatában lehet, szabad, sőt ajánlott panaszkodni Istennek, nem szükséges tehát álszent módon dicsőíteni őt. Nézzük a zsoltárt, amit Jézus imádkozott, panaszkodott a kereszten:

"Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől? Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet. Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik. Atyáink benned reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak. De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje. Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja fejét. "Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!" Te hoztál elő az anyaméhből, jóvoltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén. A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem. Ne maradj távol szükségemben, légy közel, mert sehol sincs segítség!" Zsolt 22,2-12

Kilehelte lelkét. Meghalt. Nem volt már közöttünk...