Keresztirány 2011-ben

’’ mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.’’ (2Kor. 4,15.)

Istentől kapott szolgálatunk kegyelmeit, és az ebből származó örömünket szeretnénk veletek megosztani. Hála és dicsőség Istennek mindazért a bőséges kegyelemért, amelyet a 2011-es évben végbevitt bennünk, közöttünk és általunk.
Az idei évben folytatódott az ifjúsági vezetőképző (HAT– Hitedet Add Tovább), amelyben lassan a második generáció növekedik fel és munkálkodik együtt a jelenleg 15 elkötelezett munkatársunkkal.
Február 24-27. között szerveztünk Kolozsvár mellett egy Nemzetközi Ifjúsági Konferenciát, ahol közel száz fiatallal fedeztük fel, mire van szükségünk ahhoz, hogy a Szentlélek vezetni tudjon életünkben, szolgálatunkban.
Április 8-10. között ifjúsági találkozót tartottunk Kolozsváron, amelyen a Keresztirány csapata és kolozsvári Mécses egyetemistákból álló közösség tagjai együtt munkálkodtak.
A nyáron 3 tábort szerveztünk: június végén 7-10 éveseknek Kladován, július végén 10-13 éveseknek Pálpatakán és az idén Háromkúton is volt táborunk 10-13 éveseknek. A nagyobb korosztályt a nyár egyik legnagyobb katolikus ifjúsági találkozójára, az Erdélyi Madridra irányítottuk, melyet közösen szerveztünk a FIF-fel (Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség) és a Renewal Ministries-zel. A Keresztirány 150 munkatárssal szolgált a közel 500 résztvevő felé, a program, dizájn, kiscsoportvezetés, ebédosztás, szabadidős tevékenységek, sátorfelügyelet, regisztráció koordinálásával és lebonyolításával.
Az ősszel is volt meghívott vendégünk, Hollandiából Gert Overmeer atya, aki egy hónapon át látogatta a közösségeket. Szeptember 16-18. között ő vezetette a keresztirány teamjének a továbbképzőjét, és az EKKM Találkozóján délután külön programot vezettünk közösen a fiataloknak.
Idén nagyobb hangsúlyt kapott a hitünk dicsőítő tánccal való kifejezése táborainkban, az Erdélyi Madridon, ill. két munkatársunk volt a szervezője a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség által Kolozsvár főterén megszervezett Keresztény Dicsőítő Flashmob  rendezvénynek.
A kezdőcsomaggal  (avagy Koktél, egy játékokon alapuló közösségépítő program) kaptunk meghívást közösségek részéről, amelynek keretében munkatársaink meglátogatták a csíkszentsimoni, gyergyócsomafalvi és brassói ifjúsági közösségeket.
Az Egyház kincsei kurzust vittük el felnőtt közösségekbe is, november 4-6. között Csíkszeredába és december 9-11. között Aradra, amelyet szerettel fogadtak és sok pozitív visszajelzés érkezett a résztvevők részéről.
Nézzétek át az idei évben készült képeket és videókat, meglehet néhány kedves emléket felidézhetünk számotokra is.
Köszönjük, hogy imáitokkal és anyagi javaitokkal is támogattatok bennünket! Isten fizesse! És kérjük imáitokat és támogatásotokat a továbbiakra is, hiszen nélkületek ezek nem jöhettek volna létre.

A Keresztirány csapat nevében,
André Zsófia titkár