freud essays online dissertation writing services in singapore 4d stem cell research thesis statements best business plan ever benson donna dissertation english


Hogyan hirdessük ma az evangéliumot? - a Szentatya beszéde a Római Kúria és a Pápai Család tagjai előtt

December 22-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor a pápa az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta legközelebbi munkatársait, a bíborosokat, a Római Kúria és a Pápai Család tagjait. A jókívánságok kicserélése alkalmából mondott beszédében a Szentatya megállapította: Európa gazdasági és pénzügyi válságot él át, amely végső elemzésben az öreg kontinenst fenyegető etikai válságon alapul.

Bár a szolidaritás, a másokért való elkötelezettség, a szegények és szenvedők iránt érzett felelősség általában véve vitathatatlan értékek, gyakran hiányzik az olyan mozgató erő, amely képes lemondásra, áldozathozatalra ösztönözni egyéneket és társadalmi csoportokat. Az ismeretek és az akarat nem mindig haladnak együtt szükségszerűen. Az akarat, amely a személyes érdeket védi, elhomályosítja az ismeretet, amely ezáltal meggyengülve nem képes az akarat megerősítésére. Ezért ez a válság alapvető kérdéseket támaszt: hol találjuk meg azt a fényt, amely megvilágíthatja ismereteinket, amelyek nem pusztán általános eszmékre vonatkoznak, hanem konkrét, azonnali cselekvésre késztetnek. Hol találjuk meg azt az erőt, amely megerősíti akaratunkat?

Olyan kérdések ezek, amelyekre az új evangelizációnak kell választ adnia, hogy az üzenet eseménnyé, az evangélium hirdetése életté váljon.
Idén és az elkövetkező években is a következő nagy témával foglalkozunk: hogyan hirdessük ma az evangéliumot? A végéhez közeledő idei év egyházi eseményei is végső soron mind erre a témára utaltak.

A pápa emlékeztetett külföldi útjaira. Ebben az évben felkereste Horvátországot, majd az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából Spanyolországot, ezt követően hazájában, Németországban tett apostoli utazást, végül pedig Afrikában járt, ahol Beninben átnyújtotta a földrész híveinek szóló szinódus utáni Apostoli Buzdítását az igazságosság, a béke és a kiengesztelődés témájáról.

Felejthetetlenek továbbá Velence, San Marino, Ancona és Calabria híveinek szóló látogatásai is. Végül az idei év fontos egyházi eseményei közül kiemelte az Assisiben megrendezett találkozót, amelyen különféle vallások és nem hívők képviselői voltak jelen, hogy közösen keressék az igazság és a béke felé vezető utat. Az Új Evangelizációt Előmozdító Pápai Tanács létrehozása is előremutat a jövőre esedékes püspöki szinódus felé. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik a Hit éve, amely az 50 évvel ezelőtt megkezdődött II. Vatikáni Zsinatra emlékezik.

Németországban, a reformáció szülőhazájában természetesen az ökumené kérdése sajátos jelentőséget kapott. Ehhez kapcsolódik elválaszthatatlanul a központi kérdés: mit jelent az egyház reformja? Hogyan történik? Melyek útjai és célkitűzései? Nem csak hívők, hanem távol állók is aggodalommal figyelik, hogy a rendszeresen templomba járók egyre idősebbek és számuk folyamatosan csökken. Olyan, mintha stagnálna a papi hivatások száma, növekszik a szkepticizmus és a hitetlenség.

Végtelen sok vita folyik arról, hogy hogyan fordítsuk vissza ezt a tendenciát? Az európai helyi egyház válságának központi magva a hit válsága – állapította meg a pápa, utalva Freiburgban mondott szavaira. Ha nem találunk választ erre a kérdésre, ha a hit nem kap új erőre, nem válik mély meggyőződéssé és valós erővé a Jézus Krisztussal való találkozásnak köszönhetően, akkor minden más reform hatástalan marad.

Ebben az értelemben, Afrikában a hit iránti örömteli, szenvedélyes szeretet nagy bátorítást jelentett. Ott nem érzékelhető a nálunk annyira elterjedt fásultság. Az Afrikában jelenlévő problémák, szenvedés ellenére mindig tapasztalható a keresztény öröm, az a belső boldogság, hogy ismerjük Krisztust és egyházához tartozunk. Ebből az örömből fakad azután az az energia, amellyel szolgáljuk Krisztust az emberi szenvedés lehangoló helyzeteiben is. Találkozni ezzel az áldozatra készen álló és örömteli hittel nagy hatású orvosság az európai keresztények fáradsága ellen.

Ugyancsak gyógyszert jelentett a madridi Ifjúsági Világtalálkozó csodálatos élménye is, amely maga volt az új evangelizáció. A pápa öt pontban foglalta össze az Ifjúsági Világtalálkozókon világosan kirajzolódó új módját annak, hogy mit jelent kereszténynek lenni.

1. Először is megtapasztaljuk az egyház katolicizmusát, egyetemességét. A fiatalok a világ minden részéről jönnek, más és más nyelven beszélnek, különböző kultúrákat képviselnek, de mégis olyan, mintha már ismernék egymást. A külső különbözőségek relatívvá válnak – mondta a pápa, majd így folytatta: „Mindnyájunkat megérint az egyetlen Úr, Jézus Krisztus, akiben megnyilatkozott nekünk az ember igazi lénye, és ezzel együtt Isten Arca”. A Jézus Krisztussal való találkozás erejében értelmünk, akaratunk és szívünk ugyanúgy formálódott. A közös liturgia a szív egyfajta hazája,amely egy nagy családdá egyesít bennünket. Közös tapasztalattá és öröm forrásává válik az a tény, hogy minden ember egymásnak testvére.

2. Ebből születik azután egy új módja annak, hogy hogyan legyünk keresztények. A pápa felidézte madridi látogatásának egyik legfontosabb tapasztalatát: találkozását az Ifjúsági Világnapok 20 ezer önkéntesével, akik heteken vagy hónapokon át részt vettek az esemény műszaki, szervezési és tartalmi előkészítésében. Ezeket a fiatalokat azután szemmel láthatólag a boldogság nagy érzése töltötte el: azáltal, hogy idejüket, energiájukat mások szolgálatába állították, értelmet adtak az időnek és életüknek. A Szentatya itt röviden emlékeztetett egy ószövetségi képre: Lót felesége, miközben visszafelé tekint, sóbálvánnyá válik. Milyen nagy a kísértés minden ember számára, hogy csak önmagukkal foglalkozzanak és így belül üressé, sóbálvánnyá válnak. Ezek a fiatalok azonban önzetlenül, csak azért tették a jót, mert jót tenni szép. Pusztán elég merésznek kell lennünk ahhoz, hogy megtegyük ezt a minőségi ugrást. Ezt megelőzi a Jézus Krisztussal való találkozás, aki felgyújtja bennünk az Isten és a mások iránti szeretetet és megszabadít bennünket saját „énünktől”. A pápa Afrikában is találkozott ezzel az önzetlen magatartással például Teréz Anya nővéreinél, akik az elhagyott, beteg, szegény és szenvedő gyermekek érdekében fáradoznak.

3. Az Ifjúsági Világnapok harmadik központi eleme az Oltáriszentség imádása. „Felejthetetlen marad számomra az a pillanat, amikor az Egyesült Királyságban tett utazásom során a Hyde-parkban tízezrek, főleg fiatalok intenzív csönddel válaszoltak az Úr jelenlétére a Legszentebb Oltáriszentségben. Ugyanez történt Zágrábban, majd Madridban. Itt úgy tűnt először, hogy egy fenyegető vihar elmossa az éjszakai találkozót. Isten valóban mindenütt jelen van, de a feltámadt Krisztus testi jelenléte valami új: a feltámadt Krisztus eljön közénk. Az adoráció mindenekelőtt a hit aktusa. Isten nem a világegyetem eredetének egyfajta lehetséges vagy nem lehetséges hipotézise. Isten létezik, és ha jelen van, meghajlok előtte. A feltámadt Krisztusban jelen van az emberré lett Isten, aki szenvedett értünk, mert szeret bennünket.

4. Az Ifjúsági Világnapok másik fontos eleme a bűnbánat szentségének jelenléte. Ezzel elismerjük, hogy szüntelenül szükségünk van a megbocsátásra, ami felelősséget jelent. Az ember képes a szeretetre és arra, hogy válaszoljon Istennek a hitben, mivel a Teremtőtől származik. Ugyanakkor az eredeti bűn révén képes a szeretettel ellenétes irányzatokra is, mint az önzés, az önmagába zárkózás, a rossz. Alázattal tehát mindig bocsánatot kell kérnünk Istentől, hogy megtisztuljunk és felébresszük magunkban a Teremtő pozitív erejét.

5. Végül nem hanyagolhatjuk el az Ifjúsági Világnapok spiritualitásának örömét. Honnan származik ez az öröm? Mi a magyarázata? Valószínűleg számos tényező hat együtt. A legdöntőbb azonban a hit bizonyossága: szeretnek és elfogadnak engem. A pápa idézte a német katolikus filozófus, Josef Pieper szavait, miszerint az ember csak akkor fogadja el önmagát, ha mások elfogadják őt. Akit nem szeretnek, az önmagát sem tudja szeretni. Az emberek részéről történő befogadás azonban mindig törékeny. Végső fokon feltétlen befogadásra van szükségünk. Csak ha megbizonyosodom arról, hogy Isten elfogad engem, akkor tudom véglegesen: jó, hogy én létezem.

Ahol megfogyatkozik az az érzés, hogy Isten befogadja és szereti az embereket, ott nincs válasz arra a kérdésre, hogy van-e értelme az életnek. Az emberi létre vonatkozó kétely leküzdhetetlenné válik. Ahol az Isten iránti kétely uralkodik, elkerülhetetlenül felmerül az emberi létet megkérdőjelező kétség is. Ma ennek a kételynek a terjedését látjuk az öröm hiányában, a belső szomorúságban, amely olyan sok ember arcán olvasható. Csak a hit adhat bizonyságot arról, hogy jó léteznem. Ez az egyik csodálatos tapasztalata az Ifjúsági Világnapoknak – mondta beszédében a Szentatya.

Hálát adott Istennek az Assisi találkozóért, amely a barátság és a kölcsönös tisztelet jegyében zajlott a különféle vallási képviselők és az igazságot keresők között. XVI. Benedek pápa a Római Kúriához intézett beszéde végén mindnyájuknak áldott Karácsonyt kívánt, azt az örömet, amelyet Isten Fia megtestesülésével akart adni az embereknek.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír