első pocaklakómról

már
6

 

2009 áprilisában született ez a jegyzet, kikívánkozott belőlem a túláradó kegyelem. Úgy érzem, meghaladja a kifejezőképességemet mindaz, ami a napokban történik velem. Nehéz írni róla. Nehéz, mert ami belül megfogalmazódik, mire kijön és szavakká szilárdul, olyan mintha már nem is azt adná vissza, amiből indult. Erről eszembe jut egy példázat, amikor Faustina nővér megfestette egy festővel azt az irgalmas Jézus képet, amelyet ő a látomásban látott, és miután kész lett a kép, mikor ránézett, szomorú lett, mert meg sem közelítette azt a szépséget és sugárzást, amelyet ő látott akkor. Hát valahogy így vagyok. Elnémulok ekkora kegyelem láttán. És csak állok szótlanul, és ami esetleg feltör belőlem az csak a hála és az öröm szava.
Még egy-két nap és elkezd dobogni egy új lény icipici szívecskéje!! Ahogy olvastam, és annyira tetszett nekem, ebben a fázisban a magzat "csupaszív" vagyis a szíve akkora, mint ő maga. Olyan hihetetlen! Még semmije sincs jóformán, egy sejtcsomó, de a szíve már dobog! Él! Van! És szíve dobbanásával máris köszönetet mond a Teremtőjének! Hát hogyne lenne a szívem alatt ez az élmény olyan nagyszerű?!!
Úgy érzem, igen, talán ez a legtalálóbb kifejezés, hogy mostantól két szívvel élek és két szívem dobbanása kell, hogy áldja és dicsőítse a Teremtőt! Nagy feladat, nagy elhívás, és úgy szeretnék igent-t mondani erre, folyamatosan és barmi áron és bárhogy is lesz.
Tudom, hogy semmi nincs véletlenül, tudom, hogy erre is meg kellett érlelődni, tudom, hogy a Mindenható időzítésénél és humoránál nincs jobb a világon. Tudom, hogy a gólyák sem hiába kerülgettek. Smile Tudom, hogy előbb meg kellett lennie a kezelésnek, hogy Picurnak minden feltétel adott legyen a berendezkedéshez. Tudom, hogy kellett a három hét "böjt" hogy Kedvesemmel való egymásra-találásunk friss, és halmozott vággyal legyen teljes, és ne a fogantatásra figyeljünk, hanem az egymásnak való örömszerzésre. Tudom, hogy előbb le kellett mondjak az emberi okoskodásról, számítgatásról, és Isten kezébe helyezzek mindent, a munkahelytalálással kapcsolatban és bele kellett nyugodjak, hogy bár nekem úgy tűnik, hogy a munkanélküli segély sem fog kitartani a gyerekszületésig, Isten tud cselekedni és jót kihozni ebből is. És így megtudhattam, hogy cselekedett is, és lám, a munkanélküli segélyre vonatkozó törvényt megváltoztatták és meghosszabbították a jogosultságot épp annyival, hogy én még beleférek az intervallumba. Minő véletlen, ugye?! Wink Wink :wink:" alt=";)" class="smiley-class smileysProcessed" />
Tudom, hogy előbb meg kellett kapnom azt a könyvet, amelynek elolvasása után úgy fogadhattam a pici embert, ahogy az Istennek is kedves, és megtanulhattam egy csodálatos igazságot: a gyermekszülés olyan öröm, amit a sátán minden nőtől el akar venni különböző eszközökkel. Nos, úgy hiszem, hogy tőlem már nem veheti el, mert tudom, kiben hiszek és tudom, mit akarok és neki ebben nem osztottunk kártyát. Smile)
Tudom, hogy előbb kitartó és hittel mondott imák során meg kellett közelítsem Máriát, aki anyaságával, feleség-szerepével példaképemül, oltalmazómul és közbenjárómul áll mellettem, és így megadathat nekem az az élmény, hogy Mária várandósságát még az egyházi évben is végigkövethessem "élőben", és karácsony körül szülhessem meg én is a "Jézuskámat". Hát szóval, ha ez mind a véletlen műve volna akkor is boldog lennék, de mivel ez mind Isten műve, ezért egyszerűen csak ujjongani és hálát adni tudok. És újra érzem, hogy Isten nem azért szeret engem, mert én olyan jó vagyok, hanem azért, mert Ő annyira jó. Úgyhogy végtelenül hálás vagyok az Úrnak, hogy átélhetem ezt az áldását is és általam, bennem egy új élet formálódhat!!!!