Különleges képessége(i)m

júl
21

Nemrég olvastam a Gyűrűk Ura c. regényt, s belelendültem a fantasy-regények világába. (A könyvnek sokkal mélyebb mondanivalója van, mint egy egyszerű fantasy regénynek, és szerintem sokkal jobban illene rá a fantasy-lélektani regény jelző.) El-elmerengtem azon, hogy mi lenne, ha nekem is lennének különleges képességeim, varázserőm meg hasonlók... Aztán jöttek a szürke hétköznapok, amik elnyomták bennem ezeket a "vágyakat". Mikor ismét elővettem őket, már sokkal inkább a valóságból indultam ki, s a Szentlélek fényében tekintettem magamra: hiszen Isten képmása vagyok itt a földön, ennek értelmében van. Tovább szőttem a gondolatokat: milyen hatalmam van, ha ténylegesen van? Olyan, mint amilyen Istennek van: teremtő hatalmam - úgy is fogalmazhatnám: teremtő képességem. Annyira megszoktam már, hogy nem is tűnik fel, mekkora hatalom ez. Isten lényegének hatalma. (Nem teologizálok itt, csupán a saját gondolataimat vetem képernyőre.) Isten teremtette a világot, aztán nekünk adta, hogy formáljuk tovább, használjuk teremtő képességünket a föld formálására. Alkossunk, tanuljunk, módosítsuk a világot. Ez pedig örömet ad. Így érthetőbb számomra is, miért éreztem megelégedettséget, örömöt, mikor sikerült egy-egy feladatot, alkotást befejezni - Isten adta ezt az érzést a boldogságom részeként.  Valószínűleg Isten is hasonlóképpen érezhetett, mikor teremtett. Ezentúl sokkal jobban megbecsülöm a munkát, hisz istenként cselekszem olyankor, Istentől kapott képességemet gyakorlom. Egyetlen másik élőlény, faj sem tud "dolgozni", alkotni olyan minőségben, mint az ember. Betölt ez a tudat, s örömöt ad. Istennek legyen hála!