A szemetet nézem vagy a csodálatos tájat?

Az utóbbi hetekben kirándulgattam egy keveset és láthattam egy-két csodálatos tájat az országunkból. Tudtátok, hogy Romániának lenyűgöző hegyei és vízgátjai vannak? Én rájöttem, hogy nagyon kevés helyen jártam, és még keveset láttam ebből az országból... úgyhogy látni akarom és felfedezni J, mert csodálatos.

A magas hegyeken, a kanyargós utakon, a vízeséseknél elcsodálkoztam, hogy Isten mennyire csodálatosat tudott alkotni. Azonban elszomorított az a látvány, hogy mindenütt, ahol az emberek megfordultak, szemetet láttam. Még az autóból nézve is az erdő alját...mindenütt kiszúrtam a sok szemetet...rendesen már zavart és fenékbe tudtam volna billenteni azt az embert, aki eldobta a szemetet, ha megláttam volna. Bárhova mentem, egyből észrevettem a rengeteg, szanaszét dobott szemetet. A kedvesem még rám is szólt, hogy ne mind csak a szemetet vegyem észre.

Egyik nap imádkozás közben az iroda előtti fán észrevettem egy csodálatos madarat...színes volt...és én megint elcsodálkoztam, hogy Isten milyen „tehetséges”. S közben elgondolkodtam a kirándulásokon látott csodálatos tájakon és a sok szeméten.

Miért állt rá annyira a szemem csak a szemétre? Mennyi időt töltöttem csak azzal, hogy a szemetet bámulom, ahelyett, hogy a tájat csodáltam volna…

Megértettem egy-két dolgot ebből, társítva régebben olvasott gondolatokkal:

- Ha csak lefele nézek és a szemetet látom, akkor csak szomorú, fusztrált és dühös leszek;

- Ha csak nézem a szemetet, attól még nem fog eltűnni onnan, és attól sem, hogy szidom az embereket, hogy hogyan lehetnek ilyen parasztok….(bocsi a jelzőért, de én is ember vagyok és szoktam dühös is lenni….)

- Ha folyamatosan csak az életem problémáira tekintek, a hiányosságokra, arra, amit még nem kaptam meg Istentől…akkor folyamatosan csak panaszkodom és elégedetlen vagyok….de már meguntam a saját panaszkodásaimat és elégedetlenségemet!!!!

            Az utóbbi időben azt látom, hogy rázummoltam egy-két vágyamra és csak siránkozok, hogy azok nem teljesülnek…s közben meg egy csomó minden más megoldódik és szépen alakul az életem….s én mégis elégedetlen vagyok…mert csak azokkal a hiányosságokkal foglalkozom.

Változtatni akarok…a hegyeket és a vízesést akarom csodálni s nem a szemetet! J Azt akarom értékelni, amit a Jó Isten megadott az élemben, rá akarok csodálkozni az életemre, hogy mennyire csodálatos!!!!

Lehet, hogy most arra gondolsz, hogy “Jó-jó, de attól még nem fognak megoldódni a problémáid, nem csinálhatsz úgy, mintha nem lennének”. Nem is akarok szemet hunyni ezek felett…ahogy a szemét se tűnik el az erdők széléről, amíg rá nem tesszük a kezünk, és fel nem szedjük. Amúgy, miért is nem kezdtem el felszedni a szemetet, ha már annyira zavart?!

Tény, hogy úgyse tudtam volna összeszedni az egészet, mert egyedül nem ment volna....de annyival kevesebb maradt volna :P

Rá akarok csodálkozni Isten csodálatosságára, amit most itt a földön elsősorban a teremtményein keresztül fedezhetek fel...rá akarok csodálkozni a természetre,  az emberekre...az életre J.

Nem akarom az életemet csak azzal tölteni, hogy siránkozok...élni akarok...és hinni abban, hogy ha megelégedek azzal, amim van, akkor jobban fogom értékelni azt is, amit még ezután fogok kapni...és ha nem is kapom meg, akkor is könnyebben el fogom tudni fogadni.

Istent akarom látni, elcsodálkozni az ő szeretetén, kreativitásán...és nem a földön lévő gonoszságot, betegségeket, háborúkat....ha mind felfedeznénk az Ő csodálatosságát, akkor ezek mind eltűnnének.

Kedves olvasó, TE mire tekintesz....a fa alatt levő szemétre, vagy a fán levő színes madárra? Az úton lévő eldobott dolgokra...vagy a körülötted lévő emberek arcára?...akik Isten teremtményei!!!??

Tanuljunk meg rácsodálkozni, és felfedezni Istent az apró dolgokban, a természetben, az emberekben, és tanuljunk meg hálásnak lenni azért, amink van J Hisz csodálatos az élet...csak attól függ, hogy mire vagy Kire tekintünk...

M.I.R