Személyes élményeim a Keresztirány Ifjúsági Találkozón

Egész héten ilyen "nem tudom, hogy menjek-e" állapotban voltam, sőt még pénteken is. Akkor meg jött anyukám, hogy hát mért nem akarok menni és blabla. Kezdtem kifogásokat keresni, például hogy unok összepakolni.Erre meg azt mondta, hogy előkészít mindent nekem. Azt azért el kell mondjam, hogy ilyen még nem volt. így már kifogást sem kaptam. Elindultam egyedül csomagokkal stoppolni, esett az eső, rossz kedvem volt. Fél órát integettem az autókat, senki nem állt meg. Egész idő alatt vitatkoztam Istennel, ami körülbelül így szólt:"Istenem, mit akarsz tőlem? Úgyis eltávolodtunk egymástól, mért hívsz most ide? De ha már hívsz, akkor mért nem áll meg semmi? Mért pont most zuhog az eső? De most komolyan mit akarsz tőlem? Úgysem segítesz nekem. Mit kaphatok ettől a hétvégétől? Tisztában vagyok az álmaimmal. Mindjárt visszafordulok." Ilyen csúnyákat gondoltam egész végig, aztán megállt egy autó.  Udvarhely szélén kitettek, mivel más irányba ment a vezető. Az volt a teteje mindennek, még félóra gyaloglás esőben, csomagokkal, egyedül és most már visszafordulni se volt értelme. Majd elértem az ifjúsági házba, regisztráltam és kezdtem jobban érezni magam.  Annyira jól, hogy mindent megbántam amit Isten fejéhez vágtam. A hétvége fénypontja számomra az volt, mikor értem imádkoztak és Isten üzent nekem egy másik személy által. Képzeljétek azt üzente, hogy ajándékba szárnyakat kaptam tőle és vigyázzak rájuk, ne törjem el, SZÁRNYALJAK.  Első reakcióm az volt, hogy na persze, most minden harmadik személynek ezt súgjátok, haha pont szárnyakat. Hamar meg is kérdeztem a mellettem ülőket, hogy ti is kaptatok szárnyakat? Kicsit furán néztek rám, ekkor jöttem rá, hogy jujj ez most akkor tényleg csak nekem szólt? Nagyon de nagyon jól esett. Kicsit be is golyóztam, elképzeltem a szárnyaim, kezdtem repkedni fölöttetek (csak az elmémben). Most már lenyugodtam, remélem nem beteges ha még párszor azért elképzelem őket. :-) Persze tudom, hogy szimbolikus értelme van a szárnyaimnak.Úgy gondolok a hétvégémre, mintha egy foci rajongó elment volna a kedvenc csapatának egy meccsére és a végén kaptak volna egy gólt, méghozzá öngólt. Nyertek tapasztalatot, viszont a vereségük tény. Szóval én is jól éreztem magam, de még nem győzedelmeskedtem a félelmeimmel szemben. Valaki azt mondta, hogy most ne letörten menjek el, mert végig jól éreztem magam. Hát gondoltam igaza van, úgyis lesz még visszavágó és most már megvan hozzá a fegyverem, amit magától az Istentől kapok. :-) Gratulálok a szervezőknek.Gál Brigitta